Csend Kulturális Egyesület
A Csend Kulturális Egyesület elnöke a dél-alföldi LEADER Egyesület meghívásának tett eleget, amely során egy NEA-pályázat keretében, rész vett a Visegrádi országokban és Erdélyben civil kapcsolatok kiépítésében.
2022. június 30-án a csehországi Telnice településre látogattunk, ahol civil részről Monika Hanikovával találkoztunk, aki perfekt beszélt magyarul, ezt követően e település polgármesterével folytattunk rövid megbeszélést az együttműködések lehetőségeiről. Monika ezután megmutatta azon székely katonák emlékére emelt kopjafát, amely az 1805-ös austerlitzi csatában elesetteknek állít emléket. Ezután Monika helyi Babamúzeumát tekintettük meg, amelyben a több évtizedes munkával összegyűjtött játékbabákat, azok kellékeit és régi játékokat tekintettünk meg. Programzárásként ellátogattunk az austerlitzi csata emlékhelyére és interaktív múzeumába.
Ezt követően Oświęcim-be utaztunk, ahol az éjszakát töltöttük. Ez kétes érzelmekkel telt, hiszen ebben városban van a világ legnagyobb, sírnélküli temetője Auschwitz.
Július 1-én nyolcórás zarándoklaton, vettünk részt, amely során Auschwitz-Birkenau német precizitással működtetett halálgyárát járhattuk végig. A pokoli hőség és a korlátozott vízmennyiség sem adhatta át azon szenvedést, amelyet a haláltáborba hurcolt zsidó emberek, felmenőink, valamint egyebek végett (politikai fogoly, hadifogoly, roma származás, homoszexualitás stb.) ide hurcol személyek egykoron átélhettek. Megtekintettük a múzeumot, különböző országok barakkjait – köztük a magyar kiállítást is -, az orvosi kísérletek eszközeit, a zárkákat, az ítélőszékek helyszínét, a kivégzőfalat, az akasztófákat, az őrtornyokat és gázkamra-krematórium helyiségét. Megismerhettük az áldozatok horribilis és felfoghatatlan számát, egykor volt arcokat, imatárgyakt, személyes tárgyakat, nevesített bőröndöket, egykoron elpusztított emberek hajmaradványait és bepillanthattunk a nevek könyvébe is. Mindezekkel szembesülni döbbenetes volt, a sírás kerülgetett, mikor dédnagymamám húga tűnt fel emlékeimből, aki valamelyik auschwitzi bitófán fejezte be életét.
Utána Birkenau következett, ahová a bajai és környékbeli zsidó emberek transzportjával is begördült a halálvonat. Magam előtt láttat dédnagyanyám megöregedett, meggörnyedt, a többnapos kegyetlen vagonbéli utazástól meggyötört testét és arcát. Láttuk a barakkokat, a priccseket, egy magyar vagont , a síneket, a gázkamrákat, a krematóriumot, Kanadát, a kiszolgáló létesítményeket. Egyszóval láttuk a szenvedést.
A nyolc óra mind a nyolc személynek lelkileg és fizikailag egyaránt megterhelő volt, ketten nem is tudták végigjárni, visszafordultak.
Ezután az éjszakát egy krakkói hotelben töltöttük, de a welllness részlegben és következő napokban is visszatérő téma volt a halálgyár komplexitása és annak precizitással való működtetése, az ott elpusztított gyermekek, idősek, felnőttek.
Július 2-án délelőtt már a Schindler-gyárba léptünk be, ahol a múzeumot megtekintettünk. Beleláthattunk a krakkói zsidóság múltjába, mindennapjaiba,a gettó viszonyaiba és iszonyaiba, a náci párt és a Gestapo működésébe, láthattunk uszító propagandaplakátokat, hirdetményeket, utcatáblákat (helyszíneket keltve életre), csilléket, húzós kocsikat, Schindler-gyári termékeket és még sok más sötétet a pokol mély bugyraiból, a nyújtózkodó Amon Göthöt hű kutyájával. Előtörtek emlékeim a Schindler listájából, Jnnifer Teege könyvlapjairól. Ott volt az egykori náci párttag, tivornyázó életművész Oskar Schindler fotója. Pont mint a filmben, ült a lován és nézte a krakkói gettó felszámolását, gyilkosságokat, szörnyűségeket, a piros ruhás kislányt a fekete-fehér sötétségben. Egy élethű és élménygazdag kiállítás volt. Krakkó óvárosára így cirka fél órácskánk maradt.
Utaztunk is tovább, Lengyelországot elhagytuk, kanyarogtunk Szlovákiában a felvidéki szerpentin utakon. Estére megérkeztünk a magyarlakta Lekenyére, ahol egy civil szervezet vezetője, Beke Beáta fogadott és látott vendégül nagy szeretettel. Szó esett együttműködési területekről, visegrádi pályázatokról, fejlesztésekről. Külön érdekesség volt egy olyan házaspár megismerése, akiknek a kezén egy1 6. századi kúria van, egyikük felmenője várkapitány volt a török időkben és a kúriában maga II. Rákóczi Ferenc fejedelem is egy éjszakát eltöltött, azóta máig tovább él a Rákóczi-kultusz. A kúria felújításáról is megindult az ötletelés, valamint annak többfunkciós hasznosításáról.
Másnap délelőtt megtekintettük a ház udvarán lévő oktató és gyógynövényes kertet, a szemközti 15. században épült református templomot, amelyben a gondnok, Iluska néni kalauzolt körbe. Kikapcsolódásként magyar nyelvű vezetéssel megtekintettük a gombaszögi cseppkőbarlang varázslatos világát, természeti képződményeit. Ezután még egy fotó erejéig visszatértünk Lekenyére, majd véglegesen Magyarországnak vettük az irányt, estefelé élményekkel gazdagon értünk haza.
Két napos pihenő után indultunk Erdély vadregényes bérceire, 2022. július 6-án. Késő éjszak érkeztünk meg borszéki panziónkba, ahol vacsorával vártak bennünket. Július 7-én a reggeli után vezetőnkkel, Tímeával nekivágtunk a délelőtti programnak. Végigvezetett Borszék fontosabb helyein, ivókútjain, amelyek a Tündérkert irányába estek. A Tündérkert vadregényes ösvényének végén egy szurdok pompázatos látvány fogadott bennünket a Medve-barlanggal, amelynek rejtélyes világába óvatosan bemerészkedtünk. Óvatosan haladtunk, szépen lépésről lépésre, szikláról sziklára haladván. Óriási élmény volt, kedves és informatív túravezetővel, akivel hamar közös nevezőre jutottam Itália iránt való rajongásunk révén. A barlang után egy kőbánya következett, amely jövőképében egyfajta kulturális amfiteátrumként jelenik meg.
Véget ért a túra. Ebédre már nem jutott idő, csupán pár falatot harapni. Érkezett a Tanár úr, a helytörténész, Farkas Aladár. Talpig-vérig úriember, a tanárember minden tudásával és minden tudásszomjával. Leültünk, meghívtam egy kávéra és csak áradt belőle Borszék múltja. A főutca megelevenedett, a monarchia promenádján csak úgy hömpölygött a tömeg, megélénkült a már roskadozó Remény Szálló is. Mindez reménnyel töltött el. Az is, hogy hamarosan átadják az új termálfürdőt, így jövő esztendőben egy újra embertömeg népesíti be a promenádot. A promenád elejére érkeztünk, fotó a székelykapunál. Aladár – mivel közben össze tegeződtünk – elvezetett, a már Tímea által is említett borszéki zsinagógához. Tudni illik, hogy a Monarchia jelentősebb fürdőhelyein, minden vallásnak megvolt a temploma, imaterme, imahelye. Elmondása szerint a múlt század fordulóján, a monarchia fénykorában 300-400 zsidó ember élt a városban, jelentős számát adva sokszínűségének. Mára belőlük csupán épületeik maradtak meg mementóként, a zsinagóga és a gondnoki ház, néhány sírkővel az udvaron. Ezután több forráskutat is megtekintettünk, majd a régi lebontott fürdőépület maradványait. Aladár beszélt a fürdőéletről, gyógykezelésekről, orvosokról és a borszéki víz palackozásának múltjáról. Megtekintettük a mára lepukkant egykori technikai kiszolgáló épületet is. Zárásul kinyitotta a helytörténeti kiállítást. Itt tobzódni lehetett a kultúrában, a múltban. Fotó a bivaly által húzott szekérről, rajta a korondi korsókkal, bányászmúlt, fürdőélet, palackozás, díjak. világkiállítások, hírességek Borszéken, festő önarcképe, no meg a nemzet csalogánya Blaha Lujza, de még az egykori palackzáró gépet is kipróbáltam, feltéve az í-re a pontot. Felejthetetlen élmény egy rövid üdítő elfogyasztásával zárásként. Végezetül néhány szakkönyv vásárlása. Reménnyel telve, talán egy örök barátság kezdeteként. Azóta is elektronikusan levelezünk egymással.
A nap záróprogramjaként felmentünk a bobpályához, amelyet kicsi és nagy egyaránt élvezett. Én meg élvezettel fotóztam a tájat, a csodás helyszínt, a száguldó és örömittas újdonsült bobosainkkal.
Július -án reggeli után elindultunk, majd egy óra elteltével megérkeztünk a székely Gyergyóremetére. Rögtön feltűnt egy keleties, impozáns, csúcsíves ablakszerkezetével és hagymakupoláival egy impozáns épület. A polgármesteri hivatalba lépvén rögtön rá is kérdeztem és Bakos Szabolcs tájékoztatott, hogy egy örmény épületről (Gyergyóremete felvirágoztatásában az örmény kereskedők elévülhetetlen szerepet játszottak.) van szó, amelyet hamarosan felújítanak. A polgármester fogadott bennünket, majd rövid ismerkedésre került sor. A beszélgetés után becsekkoltunk szállásunkra, amely egy horgásztó partján terült el, csodálatos hegyektől övezett környezetben. 
Innen Ditróba mentünk, ahol az Erdő Háza világát ismerhettük meg, betekintést engedve a projektmegvalósítás hátterébe is. Megismerkedhettünk a gyergyói fakitermelés évszázadokon átívelő sajátos eszközállományával. Bepillantást nyerhettünk a gyergyói világ mikroklímájába és környezetébe, megismerve annak állat- és madárvilágát, interaktív asztalon ismerkedhettünk a környező erdők hangi világával. Ezt követően betértünk a ditrói neogótikus, múlt századelőn épült, káprázatos római katolikus templomba, ahol a fafaragványokon látszódtak a sajátos székely stílusjegyek is.
Ezt követően a Gyergyóremete településének vezetőivel folytattunk tárgyalást megismerkedve egymással, egymás tevékenységeivel. pályázataival, amely során egy-egy projekt bemutatásra került, köztük a Leader-pályázatok is.
Visszatértünk a szállásra, majd mindnyájan megtekintettünk egy még ma is működő vízimalmot, amelyben éppen egy ruhát mostak, a malom benti helyiségben pedig a tulajdonos idős hölgy épen a szőttest készítette.
Ezt követően a polgármester úr egy vacsorameghívásra invitált, utána pedig a szálláshelyen, annak tulajával, Pistával folytattunk egy hajnalig tartó kimerítő beszélgetést.
Július 9-én korán keltem, séta a horgásztó nyugalmas partján, majd röviden beleolvastam az előző napon kapott ajándékkönyvbe, amely a gyergyói, környező vidékről szólt. Megtudtam, hogy egy remete, még Fráter György idején telepedett le. Később a délelőtt folyamán részt vettünk a gyergyói Falunapon: lovas farönkhúzó verseny, zene-tánc, árusok, finomságok, paintball és még sok egyéb, ami egy falunapon előfordul. No meg sok kedves és segítőkész székely ember.
Levezetésül késő délután elzarándokoltunk a zord, de egyben lenyűgöző Békás-szorosba, majd a leírhatatlanul fenséges képet adó Gyilkos tóhoz.
Július 10-én délelőtt elindultunk,majd nemsokára magunk mögött hagytuk a csodás és szeretetteljes gyergyói vidéket, a Székelyföldet, Erdélyt. Késő délután érkeztünk haza, a még ma is leülepedőfélben lévő sok-sok szép erdélyi helyszín. program és ember élményével gazdagabban.
-albertiván-
